Nemrégiben debütált a nagy közönség előtt a Valid ruhamárka, melynek eseményén volt szerencsém nekem is részt venni! Amióta Anya vagyok, a ruhatáram eléggé megváltozott, vásárlásnál már inkább arra figyelek, hogy mi az amiben tudok a gyerekek után futni, és nem lóg ki belőle semmim, és ha lehet kényelmes is.

A Valid megálmodója, tervezője Dávid Lídia, egy csodás három gyermekes édesanya, brutál jó stílussal és pont a saját élethelyzete ihlette a ruhákat! Vele készítettem az alábbi interjút:

A Valid Summer24 bemutató rendezvényén engem annyira megragadott ez a történet, hogy miért is ilyenek a Valid ruhák, hogy kérlek meséld el a többi anyuka társunknak is, hogyan is jött ez az egész?

– A gyerekek megszületése után nem akartam újra közgazdász végzettséggel elhelyezkedni. Viszont sok évnyi kisgyerekes lét után kicsit fuldokolni kezdtem, éreztem, hogy minden önbizalomhiány ellenére muszáj belevágnom valami másba. Lakberendezőnek tanultam, ami a vártnál sokkal többet adott, perspektívákat nyitott és valahogy közelebb kerültem saját magamhoz. Közben egy kis vargabetűvel sikerült rengeteg dolgot megtanulnom a ruhagyártásról. Próbálkozásaim annyi pozitív visszajelzést kaptak, hogy végül minden bátorságomat összeszedve, belevágtam a Valid építésébe.

Hogyan készül el egy ruha? Milyen munkafolyamatok vannak? És melyik az amiben Te részt veszel?

– Ez egy nagyon összetett folyamat, és mindenkinél más a gyakorlat. Én általában egy részletből indulok ki, amit funkcionálisan jól működő fazonokkal igyekszem kombinálni. Ezeket megrajzolom, rengeteg szöveges kiegészítést teszek melléjük, ezután a modellezővel is átbeszéljük, és elkészíti a mintadarabot, amit addig próbálgatunk, finomítunk, kiveszünk, beteszünk, amíg nem érezzük tökéletesnek. Utána készül el a szabásminta, összeállítom a gyártási tervet, és egy csodás varrodában magas minőségben indulhat a gyártás. Nagyon körültekintően választok anyagokat és kellékeket. Mindez persze a háttérben zajló üzletitervezéssel és adminisztrációval válik kivitelezhetővé. A kommunikációban, marketingben kértem eddig segítséget, mert én elég visszahúzódó vagyok, de egyelőre ebbe is nagyon sok energiát kell fektetnem, hiszen azt szeretném, ha a márka a saját hangján szólalna meg. Szóval a feladatok szerteágazóak, amitől elég izgalmas is a dolog.

Én is büszke Valid ruci tulajdonos vagyok, és mikor először felvettem azt hittem repülök annyira könnyed/lágy/puha anyagból vannak! De pontosan miből is? 

– Főként természetes anyagokat használunk, pamut, bambusz, tencel, viszkóz a jellemző, ebből is tartjuk a magas minőséget. Fontos, hogy ökotudatos anyagok jellemezzék a márkát. Ebben a kérdéskörben rengeteget kell minden hazai márkának, így nekünk is tanulnunk.

Anyaként szerinted mennyire fontos az, hogy adjunk magunkra? 

– Kicsit megfordítanám ezt a dolgot. Szerintem az fontos, hogy a lehető legtöbbször tudjuk jól érezni magunkat a bőrünkben, ez pedig egy nagyon összetett dolog, mindenkinél máshol vannak a súlypontok. Tehát inkább azt mondanám, hogyha valaki számára fontos önkifejezési eszköz a stílusa, akkor valószínűleg az egyensúlyi állapotához nagyon sokat tud hozzátenni, ha anyukaként is megtalálja azokat a darabokat, amikben önazonos lehet. 

Neked három gyerkőcöd van, ráadásul nem is nagy korkülönbséggel, és sosem láttalak GYES kontyban és melegítőben Téged a 10 év alatt! Mi a titkod, de komolyan?

– Hú, hát bárcsak igaz lenne ez! 🙂 Tudjuk jól, hogy kisgyerek mellett egy szimpla hajmosás is megtervezett luxus wellness programnak tűnik. Viszont mindig úgy éreztem, hogy ha van valami jó minőségű, kicsit izgalmas fazon rajtam, akkor az jól tudja ellensúlyozni, hogy éppen nullához konvergál a magamra szánt idő.  Fontos lett, hogy gyorsan felkapható, kényelmes, strapabíró és egymással jól kombinálható ruháim legyenek, amikhez évekig van kedvem hozzányúlni. Ezzel teljesen megszűntek az impulzus fast fashion vásárlásaim. Az az álmom, hogy a Valid mások számára is válasz tud lenni a fenti igényekre.

Hol érhetőek el a ruhák? És személyesen lehet próbálni őket?

– Jelenleg www.valid.co.hu webshopon lehet megvásárolni őket, amihez ingyen csere lehetőséget biztosítunk. Egyelőre a harmadik kerületi anyatársak előnyben a próbálgatásban :), de természetesen nagyon szeretnénk a ruhákat minél több popup rendezvényre eljuttatni, és tervben a fizikai bolt is, szóval van még hova építkezni. 🙂  

Neked melyik a kedvenc darabos? Nálam eddig a sliccelt szoknya a tuti befutó! Egyszerre csinos, csajos, sokféle felsővel variálható és képzeld múltkor még tornát is tartottam benne egy rendezvényen!

– Mit is mondjak erre, én mindet imádom hordani. A sliccelt szoknya lágy és nőies, közben mégis vagány. A pántos ruha és a top eszméletlen hűs, csajos a háta miatt, de nem kihívó. A kimonók a legjobb strandruhák, de egy toppal és farmer shorttal laza, “ápol és eltakar” megjelenést hoznak. De eljutottam bulizni a napokban a nadrágszoknyában és a basic pólóban, és szabadnak éreztem magam benne. Tudnám folytatni a sort. 🙂

Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szakítottál rám a pörgés közepén, és sok anyuka nevében mondom, hogy köszönjük, hogy divat és a kényelem megfér egymás mellett és nem kell lemondani erről gyerekek mellett sem!